Mini pc teszt

Mini pc teszt
4.8 (96%) 5 Szavazat

Mini PC teszt

Az utóbbi évek egyik jól tetten érhető fejlődési iránya az asztali számítógépeknél a zsugorodás. Azt gondolná az ember, hogy a technológiai fejlődés miatt mennek össze a számítógépek, de ez csak részben igaz, inkább úgy fogalmaznánk, hogy egyre többen ébrednek rá – vagy ébreszti rá őket a jól kidolgozott marketinggépezet – hogy nem is kell nekik óriási gépházba szerelt, bikaerős konfiguráció a napi betevő digitális léthez, ami internetes oldalak böngészésében, közösségi oldalak látogatásában, esetleg egy kis filmnézésben és levélírásban merül ki. Szétnéztünk a hazai piacon, hogy milyen választási lehetőségei vannak annak, aki valami nagyon kompakt megoldásra vágyik, és nincs sok kedve szerelni, kompatibilitási problémákkal kínlódni.

A legkézenfekvőbb választás egy mini PC, bár a monitorral egybeépített all-in-one számítógépek is érdekesek lehetnek erre a célra, most az előbbiek témakörét járjuk körbe. Mini PC-ből kétfélét vehetünk: készre szereltet és úgynevezett barabone megoldást. Az előbbit nyilván nem kell magyarázni, processzorral, memóriával, grafikus és adattároló egységekkel ellátott megoldásról van szó. A barebone esetében a memóriát és az adattárolót a felhasználó választja ki és szereli be, sőt gyakran a processzor módosítására is van lehetőség, bár az rendszerint az alaplaphoz és a tápellátó részleghez hasonlóan fix.
Tesztünkben öt csöppséget vizsgáltunk meg, de korábbi anyagainkból is felelevenítünk pár modellt, illetve utalunk majd a további lehetőségekre. Az Acertől egy elég fura gépet kaptunk, amiről egyelőre nem sokat tudni. A Veriton N4630G vállalati megoldás, ezért talán máshová tették a hangsúlyokat, mint egy otthonra szánt modellnél. Az Asrock VisionX meglehetősen izmos apróság, optikai meghajtója és különálló grafikus alrendszere is van. A Gigabyte BRIX gépei nagyon kompaktak és rengetegféle kapható belőlük, mi egy közepes verziót, a GB-BXi3H-4010-at próbáltunk. A teljesen készre szerelt, garanciavesztés nélkül nem bővíthető megoldásokat az MSI Wind Box DC111 képviseli. Végül, de nem utolsósorban a Zotactól a ZBOX család ID88-as tagja jött el hozzánk, aki a nagyobb darab minik közé tartozik.

Korábban teszteltük már a legismertebb mini PC-t, az Apple Mac mini legfrissebb változatát, ami még 2012 végén jelent meg, de máig etalonnak számít kompakt mérete ellenére komoly teljesítményével, csendességével és elsőrangú kivitelezési minőségével. Szintén érdekes darab az Asus VivoPC, ami ugyancsak formás, kimondottan kedvező az ára, és nem csak 2,5 hüvelykes, hanem 3,5 hüvelykes merevlemezt is fogad. Meg kell még említeni a Sapphire EDGE VS8-as apróságát, ami egyike a nagyon kevés AMD hardveres mini PC-nek, így multimédiás formátumok támogatásában az inteles konkurensek fölött áll. Az eddig még nem tesztelt és a mai szórásból kimaradt modellek közül később várható a Shuttle DS81 próbája, illetve az idei Computexen a Zotac bemutatott pár érdekes megoldást, ami valószínűleg eljut majd hozzánk is.

Külső megjelenés

Méretben a kicsik között is kiemelkedően kicsi a Gigabyte BRIX, mely barebone kiszerelésben, többféle konfigurációban kapható. Nagyjából akkora, mint az Intel NUC platformja, alapterülete körübelül 11 x 11 centiméter, magassága pedig nem éri el az 5 centimétert. A szögletes gépházat jobbára igényes fémből készítették, csak a teteje kapott fényes fekete műanyagbevonatot. Hasonlóan apró gépet csak a Zotac kínál a ZBOX nano sorozatában, ami viszont most kimaradt tesztünkből.

 

A klasszikus, egyliteres mini PC-k csoportjába tartozik az MSI Wind Box DC111, melynek nagyjából egy köbdeciméter térfogatú a háza. Mai mezőnyünknek ő a második legkisebb tagja, bár függőleges állványára téve valós méreténél nagyobbnak látszik. A gépház kicsit hátradöntve áll a talapzaton, a sarkánál “fogva”, és úgy alakították ki, hogy fektetve nem is lehet használni anélkül, hogy le ne takarnánk egyik oldalán a szellőzőnyílásokat. Műanyagból készült burkolata a megszokott fekete vagy ezüstszürke helyett jobbára fehér, és elég sok szellőzőnyílással tarkított. Ezúttal készre szerelt megoldásról van szó, amit csak garanciavesztés fejében lehet megbontani, vagyis bővítése problémás lehet.

Kicsit nagyobb a Zotac ZBOX barebone háza, amit már hosszú évek óta láthatunk a gyártó repertoárjában, persze ezalatt beltartalma folyamatosan fejlődött. Fényes, fekete műanyagból készült a fedele és a fenéklemeze, előbbin bekapcsolt állapotban nagy kék karika világít. A szintén műanyagból készült oldalfalakra és a mutatósnek nem nevezhető előlapra helyezték a csatlakozókat, a kezelőszerveket és a szellőzőnyílások egy részét (ebből a fenéklemezre is jutott), továbbá két külső Wi-Fi antennát. A dobozában lévő állvánnyal függőleges helyzetben használható a kis PC.

Első pillantásra látszik az Acer Veriton N4630-on, hogy irodába szánt megoldásról van szó, formája, vonalvezetése egyszerű, háza pedig nagyon masszív fémből készült. Kicsit furán hat az oldalán lévő toldalék, amit elsőre akkumulátornak gondolna az ember, de valójában félmagas PCI Express kártyahelyet rejt. Az Acer hazai képviselete egyelőre nem tudta megmondani, hogy készre szerelve vagy barebone formában kerül-e majd piacra a kis Veriton.

Már-már óriásinak hat vetélytársai mellett az Asrock VisionX mini PC. Bár 20 x 20 centiméteres alapterülete alig nagyobb a Zotacénál és kisebb az Acerénél, hétcentiméteres magassága révén ennek a legnagyobb a térfogata, közelíti a három litert. Persze cserébe sok minden bele is fér a masszív alumínium oldalfalakkal keretezett, fényes műanyag burkolatú, de szintén fémvázas fedéllel fedett, korai Mac minit idéző dobozba. Egyedüliként van optikai meghajtója és különálló grafikus rendszere, bár ilyen modell a sokkal kisebb Gigabyte BRIX-ből és Zotac ZBOX-ból is létezik. Verziók kapcsán meg kell említeni, hogy az Asrock ugyanebben a házban kínálja Vision HT modelljét, amelynek nincs különálló grafikus kártyája.

Felszereltség, csatlakozók

Az Acer Veriton N4630-ból egy nyers tesztpéldányt kaptunk tartozékok nélkül, ezért nem tudjuk pontosan, milyen kiegészítőkkel érkezik majd, például lesz-e hozzá monitor hátlapára szerelést vagy függőleges elhelyezést biztosító tartó. Vékony előlapján hang ki- és bemenet, kikapcsolt gépnél töltésre is használható USB 3.0, valamint sima USB 2.0 csatlakozó és SD kártyaolvasó sorakozik. Hátul még egy USB 3.0 és két USB 2.0 található, a D-Sub és DisplayPort monitorkimeneteken látszik a vállalati jelleg, akárcsak a soros porton és az egyszerű, összevont hang ki- és bemeneten. A félmagas PCI Express foglalatban egy párhuzamos csatlakozóval ellátott bővítőkártyát találtunk, ami szintén vállalati környezetre jellemző, de HTPC-ként használva ide tehetünk például egy jobb hangkártyát.

Az Asrock VisionX termetes dobozában a szokásos dolgok mellett három érdekességet találtunk. Az első a klasszikus, Windows távirányító, a második az MHL kábel, a harmadik pedig egy merevlemez bekötéséhez való kiegészítő, ami azt sugallja, hogy két háttértár is beszerelhető. A masszív fémdoboz elején hang ki- és bemenet, USB 3.0 és MHSL csatlakozó sorakozik, ezen felül van még rajta SD kártyaolvasó és infra vevő a távirányítóhoz, no meg bekapcsológomb és a tálca nélküli optikai meghajtó nyílása. Hátul további öt USB 3.0 és egy USB 2.0, illetve eSATA konnektor sorakozik, és van DVI és HDMI monitorkimenet, Ethernet aljzat, hangot pedig nem csak sokcsatornás analóg, hanem digitális formátumban is kivezethetünk.

A legkisebb Gigabytge BRIX szintén kicsi dobozában lényegében semmi váratlant nem találtunk, hacsak az előlapi optikai hangkimenet dugója nem nevezhető annak. A monitor hátára rögzítést segítő VESA panel mondhatni kötelező tétel. Csatlakozóból sincs sok, az előlapon két USB 3.0 és az imént említett, kombinált analóg, digitális hang ki- és bemenet csatlakozója van, hátul pedig még két USB 3.0-t, két monitorkimenetet (HDMI és mini DisplayPort), illetve Ethernet hálózati csatlakozót találunk.

Az MSI Wind Box DC111 mellett mindössze az állványát és az azt rögzítő csavart, illetve a tápját találtuk, de lényegében másra nincs is szükség. Előlapján négy darab USB 2.0 aljzat, valamint hang ki- és bement látható. Hátul már 3.0-s a két USB kapu, képet D-Sub és HDMI segítségével juttathatunk ki, az analóg hangkimenet eléggé spártai, viszont van digitális verzió, és az Ethernetet sem hagyták le.

Komoly készlettel érkezett a Zotac ZBOX. Az Asrocktól csak színben különböző távirányítót adtak hozzá, de ezúttal infrás vevőegységből USB-s, vezetékes is jár, így elrejthetjük a kis számítógépet mondjuk a monitor vagy tévé mögé. Ebben a műveletben segítségünkre lesz a masszív tartó, de használhatjuk a függőleges állást biztosító lábat is. A ZBOX előlapján a megszokott hang ki- és bemenet, kártyaolvasó és USB 3.0 csatlakozó sorakozik a bekapcsológomb és belső infrás vevő mellett. A tető szellőzőnyílásában van még egy USB 3.0, a hátsó, kikapcsolt számítógépnél is töltésre használható portok viszont csak 2.0-sak. Monitorkimenetből DVI és HDMI a kínálat, hátul pedig már csak digitális hangkimenet van. Érdekes, hogy a Zotac nem csak Wi-Fi antennából, hanem Ethernet csatlakozóból is kettőt rakott a kis számítógépére, ami így extra hálózati funkciókat is kaphat, lehet egy router, tűzfal vagy NAS alapja.

Belső, konfiguráció: Acer, Asrock, MSI

Egyetlen csavart kioldva hozzáfértünk az Acer Veriton N4630 belsejéhez, még egy pedig a PCI Express bővítőkártyás részt biztosítja. Masszív váz és jó nagy, notebookokra jellemző hűtés válik ekkor láthatóvá, továbbá a 2,5 hüvelykes merevlemez külön fémkerettel védett helye, utóbbi alatt van a két notebookos SO-DIMM memóriafoglalat és a feles mini PCI Express aljzat, amiben a Wi-Fi modul foglal helyet. Eltávolítva a hűtést klasszikus, LGA1150-es processzorfoglalatot találtunk, amiben 35 watt TDP értékű Intel Core i3-4130T processzor csücsül két, Hyper-Threadinget támogató, 2,9 GHz-es maggal. A fogyasztási értéket figyelembe véve további T-re végződő Core i3, de akár valódi négymagos Core i5, sőt négymagos, nyolcszálas Core i7 is szóba jöhetne, ám az elérhető konfigurációkról sajnos egyelőre semmi információnk.

Acer Veriton N4630

Még kevesebb gépészkedés, konkrétan egyetlen retesz feloldása kellett az Asrock VisionX kinyitásához. A fedél alatt még egy reteszes fémburkolatot kell kiszedni, hogy hozzáférjünk az optikai meghajtó, egy 2,5 hüvelykes merevlemez, egy üres, 2,5 hüvelykes meghajtóhely és egy kis ventilátor alkotta egységhez. Alattuk rejtőzik a lapos, hőcsöves hűtés, ami nem csak a processzort, hanem a grafikus modult is hűti.

Az alaplapon a notebookokból ismert PGA946 (Socket G3) foglalat csücsül, tehát Haswell architektúrás mobil lapkák mennek bele. A DDR3 memóriát természetesen két SO-DIMM foglalat várja, a Wi-Fi modul feles mini PCI Express foglalatban ül, és még egy szabad mSATA aljzatot is kapunk mondjuk SSD-hez. Az i-re a pontot az 82 x 70 mm-es modulokat fogadó MXM grafikuskártya-bővítési lehetőség teszi teljessé. Az Asrock VisionX készre szerelve kerül forgalomba, idehaza csak a mi tesztgépünkkel megegyező összeállítást láttuk, Intel Core i5-4200M processzorral, 2 x 4 GB memóriával, Radeon R9 M270X grafikus alegységgel, 1 TB-os merevlemezzel és DVD-íróval. Ki kell még emelni, hogy az Asrock mini PC-ben ac-s szabványú Wi-Fi modul van.

Asrock VisionX

Lényegesen kevesebb érdekesség mondható el az MSI Wind Box DC111-től, ami egy fixen készre szerelt modell. A garanciális zárjegy miatt mi sem bonthattuk ki, de azt tudjuk, hogy belsejében Intel Celeron 1037U processzor, egy modulban 4 GB memória, 500 GB-os, 2,5 hüvelykes merevlemez és n-es Wi-Fi modul dolgozik. Más konfigurációval nem is kapható a hazai forgalomban, viszont így is csak annyiba kerül (picit kevesebb mint százezer forintba), mint legolcsóbb konkurensei merevlemez és memória nélkül.

Belső, konfiguráció: Gigabyte, Zotac, többiek

Az MSI-vel ellentétben óriási a kínálat a Gigabyte BRIX gépeiből. Négy csavar kioldása után jött le a fenéklemez a 2,5 hüvelykes meghajtóhellyel. A vele átellenes oldalon találtuk a két SO-DIMM memóriafoglalatot, az n-es Wi-Fi adapterrel ellátott feles és az üres mini PCI Express foglalatot, utóbbi az mSATA szabványt is ismeri, tehát tehetünk bele SSD-t is. További csavarozás árán kiszedhető a teljes alaplap, így hozzáférhetünk a másik oldalán lévő, pici hűtővel takart, fixen beforrasztott, alacsony fogyasztású mobil Haswell processzorhoz.

Gigabyte BRIX

Tesztpéldányunkban Core i3-4010U dolgozott, de a hazai piacon kapható alacsony fogyasztású Core i5-tel, Core i7-tel és Celeronnal is. Ugyanekkora alapterületű, de pár centiméterrel magasabb a BRIX Pro mini PC, amibe már 65 wattos, közel 4 GHz-ig felpörgő, nyolcszálas Core i7-4770R is kerülhet, a játékosokat pedig az AMD A8-5557M processzorral és Radeon R9 M275X grafikus kártyával szerelt Gamer modell érdekelheti. Aki igazán kompakt megoldásra vágyik, megkaphatja az alap BRIX-et merevlemezhely nélkül is, pusztán mSATA foglalattal, mindössze 29,9 mm magas házban.

Zotac ZBOX ID88

A Zotac ZBOX kinyitása sem nevezhető bűvészmutatványnak, két, kézzel is kioldható csavart kell csak eltávolítani, és máris leemelhető fenéklemeze. Belül a 2,5 hüvelykes merevlemez műanyag tartóját, illetve egy hatalmas, fedett hűtőrendszert találtunk. A merevlemezhely alatt van a két SO-DIMM memóriafoglalat, a hűtés viszont csak garanciavesztés árán szedhető le. Végrehajtva ezt a műveletet a mi ID88-as típusjelzésű modellünknél egy LGA1155 foglalatot és benne egy Ivy Bridge architektúrás, 35 watt TDP értékű Core i3-3220T processzort találtunk. A gép létezik modernebb, LGA1150-es processzorral, és akár GeForce GTX 860M grafikus kártyával szerelve is, de ilyen konfigurációkat még nem láttunk a hazai piacon.

Zotac ZBOX ID88

A korábban tesztelt mini PC-kről azt kell tudni, hogy az Apple Mac mini szintén teljesen készre szerelve kapható harmadik generációs, mobil Core i processzorokkal, SO-DIMM DDR3 memóriafoglalatai és 2,5 hüvelykes merevlemeze pedig könnyen elérhető. Az Asus Vivo PC bővíthetőségével hasonló a helyzet, teljes a konfiguráció, elérhető a memória és az adattár, de bele még akár 3,5 hüvelykes merevlemezt is tehetünk. A VM40-es modell Celeron 1007U processzort, 2 GB memóriát és 500 GB-os merevlemezt kapott, a VC60-nak Core i3-3110M processzora és 4 GB memóriája van, a VM60 pedig Core i3-3217U-t kapott. A Sapphire EDGE az MSI Wind Boxhoz hasonlóan teljesen készre van szerelve, idehaza régi Celeron 847-tel, 4 GB memóriával és 320 GB-os merevlemezzel láttuk, de kapható AMD A4-4355M-mel is, az általunk is tesztelt VS8 csúcsmodellnek pedig A8-4555M processzora és 500 GB-os merevlemeze van.

Teljesítmény

Egy mini számítógépnél rendszerint másodlagos követelmény a komoly teljesítmény, hiszen ma már az alsókategóriás Celeronok és Core i3-ak is kétmagosak, és képesek az általános internetező, szövegszerkesztő, illetve multimédiás feladatok ellátására, és hacsak nem valami speciális dologról van szó, akkor bármilyen iskolai faladat elvégzéséhez is elégségesek. Öt tesztgépünk processzor és grafikus képesség terén is elég nagy területet lefed a lehetséges mini PC megoldások közül. A legszerényebb az MSI Wind Box DC111 kétmagos, kétszálas, 1,8 GHz-es Celeronja alap IGP-vel, a legerősebb pedig a Asrock VisionX kétmagos, négyszálas, 3,1 GHz-ig felpörgő Core i5-4200U-val és 640 számolóegységgel ellátott, GCN architektúrás Radeon R9 M270X grafikus alrendszerrel, ami 2 GB saját GDDR5 memóriából gazdálkodik.
Bizony, ezek az eltérések megmutatkoztak a szintetikus tesztekben: a legnagyobb Core i5 két-háromszor vagy még többször is túlteljesíti a legkisebb i3-at, de a T utótagos, tehát 35 wattos TDP értékkel bíró Core i3-ak is szépen szerepeltek. Gyakorlati felhasználás közben viszont már távolról sem volt ennyire érezhető a különbség az egyes mini PC-k között. Tény és való, hogy a legszerényebb hardverrel ellátott Wind Box azért lassabban nyitotta meg a 16 megapixeles fotókat, de internetezéshez közel olyan jó volt, mint erősebb társai.

Acer, Asrock

A Gigabyte BRIX-be a szintén szerény Core i3-4010U mellé szerencsére egy SSD is került, amitől megtáltosodott. Ez a konfiguráció a szerény CPU lóerők ellenére is fürgébben indította a Windowst és a komolyabb alkalmazásokat, mint erősebb, de hagyományos merevlemezes társai, általánosan gyorsabbnak tűnt, amíg csak egyszerűbb feladatokat kapott.

Gigabyte, MSI, Zotac

Játékok terén alapszintű szórakozásra használhatóak a Haswell magos megoldások, amikben HD Graphics 4400 vagy 4600 dolgozik. Mezőnyünkből ilyen volt a Core i3-4010U, a Core i3-4130T és a Core i5-4200M, de észben  kell tartani, hogy játéhoz kell a két memóriacsatorna, vagyis a két memóriamodul. Teljesen más szintet képvisel az Asrock VisionX-ben dolgozó Radeon R9 M270X, aminek teljesítménye megközelíti a közkedvelt Radeon HD 7770-et, amit újabban R7 250X névvel illetnek. Az olyan játékokat, mint a Far Cry 3, Grid 2 vagy Sniper Elite 2 Full HD felbontáson is élvezhető 50-60 fps körüli átlaggal vitte közepes grafikai részletesség mellett, kicsit szerényebb felbontáson a legújabb címekkel is megbirkózott.

Hűtés, fogyasztás

Multimédiás felhasználásra szánt mini PC-nél fontos kérdés a zajszint, hiszen jó eséllyel a tévé közelébe, nyitott helyre lesz téve, ahol zavaró lehet, ha hangos a hűtése. Itt bizony nagyon könnyedén megfordulhatnak az erőviszonyok, mert ugye a komolyabb teljesítmény komolyabb fogyasztással és egyúttal komolyabb hőleadással jár, ami hangosabb hűtést igényelhet. Nyugalomban mind az öt versenyzőnk (de a korábban próbált Apple, Asus és Sapphire konkurens is) szinte teljesen némának mondható, hangjuk egy-két méteres távolságból már nem érzékelhető. Szerencsére hasonló volt a helyzet filmlejátszás közben is, még a csendes jeleneteknél sem zavartak a szórakozásban.

Hőmérséklet, zajszint

Komoly terhelés mellett az elég nagy fogyasztású, 35 wattos processzorral ellátott Zotac ZBOX volt a legcsendesebb, felvette a versenyt a legcsendesebb notebookok hűtésének zajával, ami alig lépi át a 20 dB-t. Számunkra meglepetés volt az is, hogy a kis Gigabyte jött be a második helyre, 26 dB-es értéke egy jobb notebook teljes terhelés mellett tapasztalható hangjának felel meg, 3-4 méteres távolságból már alig hallani. Az Acer, Asrock és MSI versenyzője már elég hangosnak mondható 28-30 dB körüli maximummal, ami az irodába hangolt Acer és bika grafikus kártyás Asrock esetében elfogadható, de a szerény processzorú MSI-től túl sok, ráadásul itt a zaj magas hangszíne tovább rontott a helyzeten.

A processzor egyik számítógépben sem melegedett olyan vészesen, az Asrock 83 °C-os maximuma (24 °C-os szobahőmérséklet mellett) tűnhet soknak. Persze ezt úgy érte el, hogy közben a grafikus alrendszer is fűtött, biztonságos üzemi hőmérsékletének maximuma pedig 100 °C. Mindemellett gépháza alig melegedett, úgyghogy a CPU és VGA nem fogja megsütni a merevlemezt. Hőmérséklet szempontjából is kifejezetten jól szerepelt a Gigabyte BRIX, a legalacsonyabb CPU-hőmérsékletet produkálta és háza sem forrósodott fel (40 °C alatt maradt a maximuma), sőt az mSATA SSD-n mért 52 °C-os maximum sem olyan vészes. Hangossága mellett az MSI-től jobb hőmérsékleti értékeket vártunk, valószínű, hogy ennek a modellnek van a legkisebb hűtése, ami végső soron meg is érthető, ugyanis itt csak a Celeron 1037U processzoros konfiguráció létezik, ahhoz méretezték a hűtést. Ugyanakkor a többi gépben előfordulhat a teszteltnél nagyobb teljesítményű központi egység is, amihez komolyabb hűtés kellhet.

Fogyasztás (konnektoron)

Fogyasztás terén viszont nagyon jól szerepelt a Wind Box, nyugalomban beérte 11 wattal, amit csak a BRIX tudott alulmúlni, teljes CPU-terhelésen egyaránt 21 wattot kértek, az MSI esetében viszont a maximális energiaigény (CPU, GPU és merevlemez) 30 watt alatt maradt, míg a Gigabyte 36 wattot kért. Természetesen a legéhesebb az izmos grafikus alrendszerrel ellátott Asrock VisionX volt, teljes terhelésen nem kevesebbet mint 84 wattot mutatott konnektoros mérőnk, tehát nem véletlenül adják 120 wattos táppal. Nem okozott meglepetést, hogy a nagyjából azonos hardverű Acer és Zotac hasonló fogyasztása.
Értékelés

Mielőtt végső ítéletet mondanánk, valahogy árban össze kell vetni a mai versenyzőket, ami nem is olyan egyszerű, tekintve, hogy az Acer Veriton N4630-ról még semmit sem tudunk, az Asrock VisionX és az MSI Wind Box DC111 készre van szerelve, a Gigabyte BRIX és a Zotac ZBOX pedig barebone, tehát kell még bele merevlemez és memória. Az Acer Veritont egyelőre nem értékeljük, mert nem rendelkezünk elég információval róla. Az MSI versenyzője két év garanciával százezer forint alatt kapható, viszont ezt a konfigurációt (kis Celeron, 4 GB RAM, 500 GB HDD) a szabadon bővíthető Gigabyte BRIX-ből nagyjából tízezer forinttal olcsóbban meg lehet építeni, ráadásul ott kapunk egy mSATA foglalatot, kellemesebb hangszínű és teljesítményű hűtőt, a gyári garancia pedig kettő helyett három év.

A nálunk járt, 1,7 GHz-es Core i3-4010U-val szerelt Gigabyte BRIX nagyjából annyiba – memória és merevlemez nélkül 95 000 forintba – kerül, mint a kipróbált Zotac ZBOX, aminek jó másfélszer olyan gyors processzora van, ami ráadásul a kétéves garanciaidő lejárta után egyéb LGA1155 foglalatosra cserélhető. Grafikus alrendszerben jobb a Gigabyte, van szabad mSATA foglalata SSD-nek, egy évvel hosszabb a garanciája, kompaktabb és szerintük szebb, viszont a Zotac két Ethernet vezérlővel és hatékonyabb hűtéssel emelkedik fölé, illetve távirányító is jár hozzá. Mindkét modellnél számos konfiguráció közül választhatunk, vannak különálló grafikus kártyás és bika processzoros verziók is, bár a Zotac hazai kínálata szerényebb. Bár a kis BRIX-et jobban kedveltük, de összességében mind a két barebone rendszer ajánlott címet kap tőlünk.

Teljesítményben és bővíthetőségben is toronymagasan konkurensei fölé emelkedik az Asrock VisionX készre szerelt mini számítógépe, de bizony ennek az eredménynek komoly ára van. Egyrészt messze a legnagyobb gépházba zárták, másrészt a nálunk járt Core i5-ös, 8 GB memóriás, 1 TB-os merevlemezes és Radeon R9 M270X-es konfiguráció ára egy év garanciával 265 000 forint, ami rengeteg sok pénz. Bár idehaza nem kapható, de szomszédos országokban a Zotac ZBOX hasonló kaliberű konfigurációja 17%-kal olcsóbb, viszont az Asrocknak van mSATA és MXM bővítője, Wi-Fi modulja ac szabványú, háza mutatósabb. Fantasztikus felszereltsége miatt nekünk tetszett az Asrock VisionX, de biztos, hogy ebben az árkategóriában már inkább egy Mini-ITX vagy microATX alapú rendszert építenénk (építtetnénk).

A korábban tesztelt modellek közül nagyon érdekes a kifejezetten csinos és kellemes Asus VivoPC VM40, mely kis Celeronnal, könnyen bővíthető, 2 GB memóriával és 500 GB-os, 3,5 hüvelykes merevlemezzel 79 000 forintért vihető haza, Windows 8.1 Bing operációs rendszerrel pedig csak tízezer forinttal drágább. Erősebb, Core i3-3110M (VivoPC VC60) vagy Core i3-3217U (VivoPC VM60) processzorral és 4 GB memóriával 119 900 forintba kerül, így szintén ajánlott címet kap annak ellenére, hogy korábban, konkurensei alapos ismerete nélkül még csak “tetszett”-re értékeltük.

Az Apple Mac mini esetében viszont változatlan a majd másfél évvel ezelőtti ajánlott értékelésünk, ugyanis csinos házában Core i5-3210M processzorral, 4 GB memóriával, 500 GB-os merevlemezzel és előtelepített OS X operációs rendszerrel valamivel kétszázezer forint alatt beszerezhető, igaz, csak egy év garanciát kapunk rá. A több mint egy éve tesztelt, jelenleg 95 000 forint körül kapható, csak a legkisebb Celeronokkal felérő, AMD hardveres Sapphire Edge VS8 viszont mostanra már nem igazán versenyképes, ideje lenne frissíteni rajta.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.